Gyarlóság, asszony a neved! Csak egy
Rövid hó: még cipője sem szakadt el,
Melyben atyám testét kisérte ki,
Niobe módra könnyé válva: – s ím
(Ó, Isten! egy barom, egy oktalan
Tovább gyászolna), ím, ő, éppen ő,
Atyám öccsével egybekél, ki úgy
Sem húz atyámra, mint én Herculesre.
Egy hó alatt – még tettetett könyének
Kisírt szeméből el se tűnt sava,
S ő újra házas. Ó, gonosz hamarság,
Vérnászi ágyba így sietnie!
Ez jóra nem visz, nem vihet soha;
De törj meg, szívem, mert nem szólhat a száj.