Forgách András

Tóni

Antonius és Kleopátra; Shakespeare után szabadon
Forgách András

Tóni

Antonius és Kleopátra; Shakespeare után szabadon
Forgách András

Tóni

Antonius és Kleopátra; Shakespeare után szabadon
Forgách András

Tóni

A nagy, mindent elsöprő szerelem érzésére egy hajléktalannak is joga van, és egy bűnözőnek is lehetősége van: mert nemcsak késelni tudnak a szerelmesek, mint a Carmenben, de a szerelemben fölszabadul a költészet is, és az emberek egy pillanatra rácsodálkoznak egymásra.

A Tóni egy olyan, az alvilággal határos tájon játszódik, ahol a szabályok radikálisan megváltozóban vannak, a racionális alkuk helyét a nyers erő és pillanatnyi érdekek veszik át, és egy új nemzedék épp kiszorítja és letaszítja az előzőt a helyéről.

Tóni és Klió, ezek a kétes alakok, túlélők egy kétes környezetben, a szemünk láttára égetik el minden tudásukat és ambíciójukat egy nagy szerelem máglyáján, dobnak oda mindent, cserébe egy mindent felülíró érzésért.
És még csak nem is sejtik, miféle ősi mintákat követnek.

Közreműködők

Tóni:
Klió:
Frédi:
Béni:
Jósnő:
Oktáv:
 
 
 
Focuspuller:
Fény:
Hangmérnök:
Mikrofon:
Smink:
Jelmeztervező:
Technikai koordinátor
Sajtó:
Rendezőasszisztens:
Felvételvezető:
Gyártásvezető:
Animáció:
Operatőr:
Rendező:
 
Fordítás:
 
Producer:
 
 
 
Támogató:

Kocsis Pál
Kováts Adél
Ódor Kristóf
Cserna Antal
Fátyol Kamilla
Antal D. Csaba
Kassay Márton
Balogh Benjamin
 
Szebeni Gábor
Farkas Zoltán
Necz Balázs
Vendli Barnabás
Farkass Flóra
Bartos Letícia
Magács Vince
Valasek Ildikó
Pap Kriszta
Huszár Zsanett
Szatai Zsófia
Buda Flóra Anna
Meister Natália Nóra
Magács László
 
Gyukics Gábor
 
Csutak Tamás
Herner Dániel
Magács László
 
 
 
Krak’n Town
Marczibányi Téri Művelődési Központ
NUBU

Közreműködők

Tóni:
Klió:
Frédi:
Béni:
Jósnő:
Oktáv:
 
 
 
Focuspuller:
Fény:
Hangmérnök:
Mikrofon:
Smink:
Jelmeztervező:
Technikai koordinátor
Sajtó:
Rendezőasszisztens:
Felvételvezető:
Gyártásvezető:
Animáció:
Operatőr:
Rendező:
 
Fordítás:
 
Producer:
 
 
 
Támogató:

Kocsis Pál
Kováts Adél
Ódor Kristóf
Cserna Antal
Fátyol Kamilla
Antal D. Csaba
Kassay Márton
Balogh Benjamin
 
Szebeni Gábor
Farkas Zoltán
Necz Balázs
Vendli Barnabás
Farkass Flóra
Bartos Letícia
Magács Vince
Valasek Ildikó
Pap Kriszta
Huszár Zsanett
Szatai Zsófia
Buda Flóra Anna
Meister Natália Nóra
Magács László
 
Gyukics Gábor
 
Csutak Tamás
Herner Dániel
Magács László
 
 
 
Krak’n Town
Marczibányi Téri Művelődési Központ
NUBU

HOGYAN nézhetek filmet a Webszínházon?

Részletes leírás a vásárlás folyamatáról

Egyszerre akár több filmhez is vásárolhatsz jegyet, de egy filmet csak egyszer tudsz kosárba tenni. Gondold végig, hogy az adott jegy érvényessége alatt meg tudsz-e nézni több filmet. Ha úgy látod, hogy nem fér bele több film megtekintése, akkor inkább több részletben vásárolj jegyet. A jegy érvényesség lejárta után a filmet nem tudod megnézni, csak ha új jegyet vásárolsz!

A film megvásárlásával egy határozott időre szóló virtuális jegyet – előfizetést és regisztrációt – vásároltál, mellyel az oldalra belépve meg tudod nézni a megtekinteni kívánt filme(ke)t.

Fontos, hogy érvényes és valódi email címet adj meg a vásárlásnál, mert ezzel a címmel jön létre a regisztrációd és ezzel tudod a filmeket megnézni!

A vásárlás pillanatában létrehoztuk a fiókodat – regisztráltunk az oldalra – és beletettük a jegyedet. Ezzel fogod tudni megtekinteni a kiválasztott film(ek)et. Ha nem kaptál emailt, akkor nézd meg a SPAM mappát is! Nem várt esetben előfordulhat, hogy a szolgáltatód/levelező szoftvered spamként jelzi a bejövő üzeneteket.

Kérjük, hogy mindenképp valós email címet adj meg – és figyelj arra is, hogy jól add meg a címedet – mert rossz email címmel leadott rendelésért nem tudunk felelősséget vállalni!

A webszinhz.com oldalon csak akkor tudod a megvásárolt jegyed érvényességi ideje alatt a filme(ke)t megnézni, ha belépsz a fiókodba. Az első visszaigazoló email-ekben közvetlen hivatkozást (linket) is találsz, de a weboldalon a „Fiókom” menüpontban is be tudsz lépni. A fiókodon belül meg fogod találni az eddigi vásárlásaidat és jegyeidet, és innen tudsz elnavigálni a film megtekintő oldalára.

Első alkalommal jelszót kell megadnod, csak ezután tudsz a fiókodba belépni!

Amennyiben a böngésződ megjegyezte a belépési adataidat és nem léptetett ki a rendszerből, akkor akár a film Színlapjáról, vagy közvetlenül a megtekintői oldal címét beírva a böngészőbe meg tudod nézni az adott filmet.

Bármikor és bármennyi filmet meg tudsz nézni, amennyiben jegyet vásároltál és a jegy érvényességi ideje nem járt le. 
Egy filmet egyszer tudsz kosárba tenni, de bármennyi filmet kosárba tehetsz egyszerre. Arra figyelj, hogy minden jegynek van egy érvényességi ideje, melynek lejárata után azt adott filmet csak új jegy vásárlásával tudod megnézni. Javasoljuk, hogy vásárlás előtt a film odalán (ahol kosárba tudod tenni a filmet) mindig tájékozódj a jegy érvényességi idejéről.

Egy jegy érvényességének lejárta után akár a fiókodból, akár a főoldalról elnavigálva újra tudsz jegyet vásárolni.

Elállás speciális feltétele a Webszínházon

Ön a megrendeléssel digitális tartalmat vásárol, amely tekintetében a a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § m) pontja speciális rendelkezést tartalmaz. A teljesítés, azaz a filmhez az Ön számára limitált időtartalomra biztosított hozzáférés csak az Ön kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdhető meg a megrendelés elküldése és a jegy árának kifizetése megkötésének napjától számított tizennégy napon belül. Ezzel azonban Ön elveszti a megrendeléstől való elállás jogát.